házasságkötés szertartása: a →házasságkötés formájának liturgikus megvalósulása a →nászmisében vagy misén kívül. - A lat. Egyh-ban általános a felfogás, hogy maguk a jegyesek mint Krisztus kegyelmének közvetítői szolgáltatják ki egymásnak a házasság szentségét, amikor az Egyh. színe előtt kinyilvánítják házasságkötési szándékukat. - A ~ szerkezete. 1. Az →eskető az Egyház nevében kérdezi: „N., megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?” - „Ígéred-e, hogy leendő feleségedet/férjedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól?” - „Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?” - „Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az Ő Egyházának törvényei szerint neveled őket?” - Pozitív válaszok után a jegyesek kezet fognak, az eskető →stólával átköti kezüket, és fölszólítja a vőlegényt: „Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt: akarod-e a jelenlévő N-t feleségül venni?” A válasz: „Akarom.” - „Mondd tehát utánam: N., Isten szent színe előtt feleségül veszlek.” - Ezután fölszólítja a menyasszonyt: „Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt: akarsz-e a jelenlévő N-hez feleségül menni?” A válasz: „Akarok.” - „Mondd tehát utánam: N., Isten szent színe előtt feleségül megyek hozzád.” A megkötött házasságot az eskető az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében érvényesnek nyilvánítja és megáldja. - 2. Ősi magyar szokás szerint előbb a férj, majd a feleség →esküt is tesz: „Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, hogy a jelenlévő N-t szeretem, szeretetből veszem feleségül/szeretetből megyek hozzá feleségül, Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és hogy őt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan semmiféle bajában, Isten engem úgy segéljen.” - 3. Az eskető megáldja a gyűrűket, melyeket e szavakkal húznak egymás ujjára az új házasok: „N., viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. - 4. A ~t a nászáldás, az új házasok (kiemelten az új asszony) megáldása zárja. - Szükség esetét kivéve a házasságkötéskor meg kell tartani a jóváhagyott liturgikus könyvekben előírt, ill. a törvényes szokások által megkívánt rítusokat (1119.k.). - A →püspöki konferencia jogosult a nemzeti ~nak kidolgozására, mely megfelel az illető vidék és nép ker. szellemhez alkalmazott szokásainak. Az így kidolgozott ~nak is tartalmaznia kell azt az elemet, hogy az eskető kiveszi és elfogadja a felek →házassági beleegyezésének kinyilvánítását. - A keleti liturgiákban e „koronázásnak” nevezett szentséget a pap v. a püspök szolgáltatja ki. Miután ugyanis kivette a jegyesek kölcsönös beleegyezését, a házasságkötés jeleként megkoronázza a vőlegényt és a menyasszonyt. A különböző liturgiák gazdagok áldó és epiklézis jellegű imádságokban, melyek Istentől kegyelmet és áldást kérnek az új házaspárra, főként az új asszonyra. E szentség epiklézisében a házastársak úgy fogadják a Szentlelket, mint a Krisztus és az Egyh. közötti szeretet közösségét (vö. Ef 5,32). Ő a szövetségük pecsétje, szerelmük állandóan áradó forrása, az erő, mely megújítja hűségüket. **

Ordo celebrandi matrimonium. A házasságkötés szertartása. Bp. 1971. - Erdő 1991:459.